Amikor megkérdezi valaki tőled, hogy szereted-e önmagad, sokszor automatikus válasz jön, hogy hát persze, miért ne szeretnéd magad. Aztán arra a kérdésre, hogy ez hogyan és miben nyilvánul meg, már elbizonytalanodunk.
Vajon tényleg szeretjük magunkat?
Ezt a kérdést most a másik oldalról közelítjük meg, hogy milyen is az, amikor nem szeretjük magunkat.
Biztos előfordult már veled is olyan, hogy tudtad mi lenne jó neked, mi okozna örömet, mi segítene abban, hogy elérd a célodat, de valahogy mindig közbejött valami, mindig megakadályozott valami abban, hogy megtedd azt, amit szeretnél.
Jó példa erre a testmozgás, az egészséges táplálkozás vagy akár a baráti kapcsolatok ápolása, hogy hányszor találunk arra kifogást, hogy halogassunk, vagy ne tegyünk meg számunkra fontos lépéseket. Leggyakoribb kifogások, hogy “nincs időm”, “fáradt vagyok”, vagy halaszthatatlanul fontos elintéznivaló jött hirtelen, és ott a gyerek, meg a kutya stb. Kifogások gyártásában hihetetlenül találékonyak vagyunk. Aki kicsit éberebb, az átlát rajtuk, hogy itt ismétlödő gondolatok, mechanizmusok kapcsolnak be, melyekkel önmagunkat akadályozzuk.
Nehezebb felismerni ezt pl. egy betegség esetén, hogy az ember képes akár betegségtüneteket is produkálni, súlyosabb esetben megbetegíteni önmagát, csak azért, hogy elkerüljön valamit.
Megtörtént velem, hogy egyik reggel rossz közérzettel ébredtem és a megfázás tüneteit vettem észre magamon, ezért gyorsan lemondtam az aznapi programjaimat. Először megkönnyebbülést éreztem, hogy igen, pihennem kell. Aztán elgondolkodtam, hogy vajon jól tettem-e, hiszen ezeket a programokat én vártam, örömet jelentettek volna számomra. Feltűnt az is, hogy hirtelen elmúlt minden bajom, és ekkor jöttem rá, hogy kicselezett az elmém. Valójában csak benne akart tartani egy jól ismert állapotban, egy programban, mely mindig lemondással, önmagam háttérbe szorításával járt. Ebből is látszik, hogy az elménk hihetetlen cseles eszközöket képes bevetni, hogy fenntartsa az örömtelen, boldogtalan állapotunkat.
Vagy párkapcsolatot szeretnél és egy olyan lehetőség bukkan fel, amelyben jól érezhetnéd magad, mást adna, mint a korábbi, szenvedéssel teli kapcsolataid, és akkor elfelejtesz válaszolni, elmulasztod a pillanatot, nem jelzed a nyitottságodat és így szintén megakadályozod, hogy valami újat tapasztalj.
Milyen gondolatok vannak ezek mögött?
“Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek.”
“Ha most jól mennek a dolgok, annak meglesz a böjtje.”
“Neked ez nem fog menni, nem is érdemes megpróbálni.”
“Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel.”
“Első a kötelesség.”
Ilyen és ehhez hasonló, már gyerekkorban bevésődött gondolatminták, hiedelmek, melyek az alkalmatlanságunkat, nem megfelelősségünket erősítik meg.
Az önszabotázsnak vannak jellegzetesen ismétlödő mintái, mint
az elhanyagolás, halogatás, (Nem teszünk meg olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy fontosak lennének nekünk.)
az elutasítás, (Pl. szembe jön egy lehetőség, de kapásból nemet mondunk rá.)
a túlzott szigor, kritikusság, (Olyan mércét állítunk fel magunknak, ami már magában rejti a sikertelenség, elégedetlenség érzését.)
-negatív hatású cselekvések pl. egészségre káros szokások, függőségek.
Az önszabotázs mintái sokszor gyerekkorban gyökereznek, és ezeket ismételgetjük felnőttként is öntadatlanul.
Például ha gyerekkorban nem kaptunk elég törődést, akkor hajlamosak vagyunk a későbbi párunktól várni ezt, és addig ragaszkodni hozzá, amíg újra át nem éljük az elhagyás, elhanyagolás érzését. Vagy ha túl sok kritikát kaptunk, akkor hajlamosak leszünk magunkkal is túl szigorúan bánni.
Ezek a minták képesek egész életünket behálózni és nem értjük, hogy miért élünk meg mindig mást, mint amire a lelkünk vágyik. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, nagyon fontos hogy felismerjük, észrevegyük ezeket az életünkben. Például amikor valamire nemet mondunk, vagy valamit elutasítunk, akkor az indokokat és magyarázatokat félre téve, figyeljünk befelé és kérdezzük meg magunktól, hogy valójában erre vágyunk, ez épít minket? Ha képesek vagyunk befelé figyelni, akkor ott mindig megjön a válasz és egyben az erő is, hogy önmagunkat tudjuk választani.
A megszokott minták átíródása általában egy folyamat, melyhez nagyfokú figyelemre van szükségünk. A figyelem azonban csak gyakorlással tud edződni. Ha már felismerjük az önromboló mechanizmusainkat és tudatosan megfigyeljük ezeket, akkor már veszítenek az erejükből és nem azok irányítanak minket. Fontos, hogy türelmesek legyünk magunkhoz! Az sem baj, ha sokszor csak a megtörténtük után vesszük észre az ismétlödő mintáinkat, míg később már egyre éberebben tudjuk elcsípni azokat. Ilyenkor fontos, hogy megerősítsük magunkat, hogy újabb lépést tettünk meg önmagunk felé. Ezekkel a kisebb-nagyobb lépésekkel egyre közelebb tudunk kerülni önmagunkhoz, önmagunk szeretetéhez.
További tartalmakért iratkozz fel a hírlevelemre itt: