Egy nagyon izgalmas lélektani utazáson vettem részt Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő Istennők c. könyvének olvasása közben. Ahogy megismertem az egyes ókori görög istennőket, archetipikus szerepeiket, erősségeiket és gyengeségeiket, úgy fedeztem fel női személyiségem sokrétűségét.
Az egyes istennők különböző hangsúllyal jelennek meg az életünkben, meghatározva ezzel a személyiségünk főbb vonásait. E jellemző típusok mellett az életünk különböző korszakaiban más istennők is központi szerepet kaphatnak, például gyermekvállaláskor, vagy karrier építésekor. Minél több istennő jelenlétét fedezzük fel az életünkben, és fogadjuk el az adományaikat, annál színesebb és teljesebb életet élhetünk.
Hogyan tud segíteni ez a könyv nekünk?
Egyrészt megismerhetjük az uralkodó istennőinket, hajlamainkat és megfigyelhetjük, hogy melyek szorultak eddig háttérbe, és hogyan tudnánk támogatni az ő működésüket is.
A könyv részletesen leírja az egyes istennők jellemvonásait, és ez nem csak a felismerést segíti, hanem a hiányzó, a meg nem élt személyiségvonások integrálását is. Például egy anyaságában kiteljesedő Démétér nő, hogyan tud teljes életet élni a gyermekeinek kirepülése után is. Egyrészt hogyan talál újabb örömforrásokat, amelyek a személyiségének ezt a részét táplálják, másrészt hogyan tudja a személyiségének újabb részeit felfedezni, akár tanulás révén Athéné segítségével, vagy meditációban Hesztia vezetésével.
Hogyan ismerhetjük fel az egyes istennők jelenlétét?
Ha függetlenséget, céltudatosságot, nőtársakkal való szövetséget, barátságot élünk meg, akkor Artemisz, a vadászat és a Hold istennője munkálkodik bennünk.
Máskor Athéné, a bölcsesség és a női mesterségek istennője hallatja bennünk a hangját, amikor a helyes gondolkodásnak, a gyakorlatias problémamegoldásnak van helye az életünkben.
Hesztiára, a tűzhely és a templom istennőjére is számíthatunk, ha befelé fordulva a belső békénket szeretnénk meglelni.
Héra, a házasság istennője segítségét kérhetjük a tartós párkapcsolati elköteleződéshez, míg Démétér, a termőföldek és az anyaság istennője révén tápláló anyai ösztöneinket élhetjük meg.
Perszephoné, a Leány, és az Alvilág királynője azt szimbolizálja számunkra, hogyan járhatjuk meg saját mélységeinket és fogékonyságunk révén hogyan válhatunk mások lelki segítőivé.
Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője pedig a kreativitást, a művészi termékenyítő erőt testesíti meg a személyiségünkben.
Szeretettel ajánlom ezt a könyvet minden nőtársamnak, akik szeretnék megérteni nőiségük, női létük mozgatórugóit és ezáltal egy harmonikusabb életet szeretnének élni.
Hamarosan egy önfejlesztő, önismereti programsorozattal jelentkezünk, mely a könyv tartalmára építve segíti az istennői minőségeink felfedezését!