Nőként annyiféle szerepnek próbálunk megfelelni nap mint nap, és annyiféle generációs mintát hordozunk magunkban, hogy sokszor már nem is emlékszünk igazán arra, hogy kik vagyunk. Elveszítjük a kapcsolatot valódi önmagunkkal, azzal az erővel, amely táplál bennünket. Ahhoz, hogy Nőként kiteljesedett életet tudjunk élni, fontos, hogy visszataláljunk ehhez a tápláló forrásunkhoz, a valódi erőnkhöz. Ez az erő adja meg nekünk, hogy
- női méltóságunkat megélve felvállaljuk önmagunkat, elismerjük értékeinket, érdemességünket,
- lágyak, gyengédek, befogadóak legyünk, miközben stabilan megálljuk a helyünket a világban, és
- szeretetteljes, harmonikus kapcsolataink legyenek, miközben megéljük a saját vágyainkat is.
A kurzus során inspiráló gondolatokkal, feladatokkal, gyakorlatokkal és meditációkkal segítelek, hogy egyre jobban önmagadra találj, és egyre inkább azt az életet éld, amire vágysz. 4 héten keresztül, hetente 3-3 témával, és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatokkal, feladatokkal, meditációkkal segítelek ebben az önmegismerési folyamatban. Milyen témákkal találkozol a kurzus során?
- Önazonosság, Ki vagy Te? És mik a szerepeid?
- Életterületeid áttekintése, vágyaid megfogalmazása
- Kapcsolataid megértése
- Megbocsátás szeretettel és megértéssel
- Inspirált cselekvés, flow
- Érdemesség, méltóság
- Értékteremtés, siker, bőség
- Életfeladat felismerése
- Női energia működése, női nagyszerűséged megélése
A Női erő ébredése kurzus tartalma:
- Önismeretet fejlesztő, egymásra épülő témák 13 fejezetben,
- A témák feldolgozását, megértését segítő feladatok,
- Munkafüzet az életterületek áttekintéséhez, a vágyak felfedezéséhez,
- Tudatos légzés, és jelenlét gyakorlatok a belső átalakulás támogatására,
- Vezetett meditációk ,
- Korlátlan hozzáférés a kurzushoz a honlap zárt programfelületén,
- Kényelmes, saját időbeosztás szerinti haladás,
- Egyszerű, és azonnal használható eszközök, gyakorlatok.
“Hálásan köszönöm, hogy ilyen vezetést kaptam! Szilvia kedves hangú, segítő sorai nap nap után gondolkodásra késztettek önmagamról. Az egymásra épülő témák rövid kifejtését követően kérdések, egyszerű, rövid gyakorlatok vezettek. Kedvencem a Vagyok gyakorlat, mely teljes ellazulást és megnyugvást adott, és bele is foglaltam az esti meditációmba. A kurzus során lelkileg feltöltődtem, ajándéknak is szeretettel ajánlom.”
“Szívből ajánlom mindazoknak, akik most léptek rá az önismeret szövevényes útjára, és örülnének, ha támogatást, egy szeretetteljes, segítő térképet kapnának ehhez az úthoz. Azoknak is nagyon hasznos anyag, akik már foglalkoztak önmagukkal, hosszabb ideje keresik a saját válaszaikat az életükben felmerülő akadályok meghaladásához. Szilvi valódi ihletettséggel írta, adta magából ezt az átfogó anyagot, érződik szavain az élettapasztalat, magas szintű ön-és emberismeretből, szeretetből fakadó hitelesség. Aki elvégzi ezt a kurzust, megkapja a lehetőséget, hogy önmagára ébredjen, a gyakorlatok, kérdések által formálja az önmagáról alkotott képét, ezáltal közelebb kerüljön másokhoz is. A kurzus felépítése, az egymásra épülő témák, a konkrét feladatok, a meditációk óriási, szemléletformáló segítséget jelentenek. Jóleső, igaz, és gyógyító erejű szavak, amikre mindannyian vágyunk. A női önképünk, önbecsülésünk nagyon törékeny, de ez a kurzus segít, hogy észrevegyük, hogy belül magunkban ott egy törhetetlen, örök rész, és segít, hogy ezt elő is tudjuk hozni magunkból.”
“Szilvi, újra bebizonyítottad, hogy ha a szívünkre hallgatunk, csodákra vagyunk képesek. Igazán mélyre vitt az önismereti feladatok sora. Úgy érzem, hogy ez egy nagy kaland volt, és sikerült szintet lépnem az önmagammal való kapcsolódásban. A Női lét ünneplése meditációnál újra visszatérhettem szeretett kis belső magomhoz, és ugyanaz a lelkes, inspirált érzés töltött el, mint amikor teljes szívemből arra vágytam, hogy megvalósuljon egy nagy álmom. A Vagyok gyakorlatot napi szinten csinálom, sokszor ez hoz igazán vissza a középpontomba.”
“Szuper program! Elgondolkodtató, mélyre visz, sok felismerést, ráismerést ad.”
“A Női erő ébredése online kurzus valóban sok ízben ébresztőleg hatott rám. Finoman, lágyan, mégis határozott irányba mozdított el és kísért végig a folyamatomon. Saját bőrömön tapasztalhattam meg ezúttal is, hogy amikor kész a tanítvány, megjelenik a Mester. A folyamat pedig a kezdetektől az ünneplésig értékes gondolatok, feladatok, meditációk által, önmagam kincseinek felismerésén keresztül valósult meg. Köszönöm.”
“A kurzus segített helyre tenni a lelkemben olyan dolgokat, amitől jobban érzem magam, és válaszokat kaptam olyan kérdésekre, amitől megerősödve élhetem a hétköznapjaim, minden napot úgy megélve, hogy ne felejtsem el milyen jó nőként élni a világot! Ez a kurzus nem arról szól, hogy a férfiakat hogyan kell meghódítani, hanem magunkról, hogy hogyan kell magunkat megszeretni, és értékelni! Egy nő pénzt költ fodrászra, kozmetikusra, műkörmösre, szép ruhákra a külseje miatt, de egy ilyen kurzussal is érdemes magunkat megajándékozni, hiszen, amit a kurzus által kapunk, kívül is látszani fog, és egy ragyogó magabiztos, erős nő fog visszamosolyogni a tükörből, ami hatalmas kincs! Hálás vagyok a sorsnak hogy ezt a kurzust elvégezhettem! Köszönet Szilvinek a csodálatos munkájáért!”
“Hiszek abban, hogy a lehetőségek akkor kerülnek elénk, amikor azokkal élni tudunk az épülésünkre. Szilvi Női erő ébredése kurzusáról is éppen jókor szereztem tudomást, és gondolkodás nélkül vágtam bele. Minden percét élveztem! A hangnem, a felépítés, a vezetés olyan szívhez, és lélekhez szóló, amivel igazán könnyű volt dolgoznom, elmélyülni a kérdésekben, válaszok keresésében. Hálásan köszönöm a támogatást a felismerésekhez, és hogy fontos lépcsőfokokon tudtam továbbmenni a kurzus segítségével! Legyünk büszkék arra, hogy nők vagyunk, és hatalmas erő lakik bennünk!”
“Köszönettel tartozom Szilvinek, amiért ilyen fantasztikus, hiánypótló programot állított össze! A meditációkat és az elméleti anyaghoz tartozó munkafüzetet nagyon hasznosnak találtam. A kurzus elvégzését szívből ajánlom minden érdeklődőnek!”